50 csuklós autóbusszal újul meg a budapesti flotta50 buszt
Modern, klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát buszok állnak forgalomba 2025. második felétől – tájékoztatta portálunkat a budapest.hu A BKK kiemelt célja a színvonalas közösségi közlekedési szolgáltatás biztosítása, ezért összesen hatElolvasom
Rendhagyó kiállítás nyílik a Falk Miksa utcai Kálmán Makláry Fine Arts Galériában
A Franciaországba emigrált magyar származású művészek elhivatott újrafelfedezője, kutatója és képviselője június 20-án este 18:00 órai kezdettel Topor András művészetének szenteli a nyári kiállítási szezont. „Az 1997-ben elhunyt Topor AndrásElolvasom
OVISOK VERSENGTEK A PUMPAPÁLYÁN
Ügyességi versenyt rendezett az újpalotai óvodások számára a Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztálya, illetve az Ö.T.H.É.T. Egyesület. A rendezvény apropóját az adta, hogy pályázati és önkormányzati beruházásból néhány hónapjaElolvasom
Már működik!
Az új szökőkút építése befejeződött, megtörtént a tereprendezés is. A szökőkút hivatalos átadása május 15-én szerdán, 16 órakor volt. A Nyírpalota úti árusító területen két pavilon telepítése megtörtént, aElolvasom
PÁRATLAN PANORÁMÁVAL, 120 MÉTERREL A DUNA FÖLÖTT NYÍLT MEG A VIRTU RESTAURANT
Szponzorált tartalom November 22-én megnyitott az ország legmagasabb épületének tetején a VIRTU Restaurant. A MOL Campus 28. emeletén található ez a top gasztronómiai élménypont, mely nemcsak elhelyezkedésében és megjelenésében törElolvasom
Terelések, lezárások Budapesten
A kínai miniszterelnök és delegációja miatt a mai naptól lezárásokra és terelésekre kell számítani a fővárosban közlekedőknek. A BRFK tájékoztatása alapján május 8-tól 10-ig, szerda estétől péntek délutánig ideiglenes forgalomkorlátozásokraElolvasom
Rágcsálók okozta károk
A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdaságiElolvasom
„Színes angol-magyar példamondatok” – Miért érdemes online nyelvet tanulni 2. rész
Molnár Bertalant, az angolozz.hu nyelvoktató portál tulajdonosát és vezető fejlesztőjét kérdeztük a „Színes angol-magyar példamondatok” című nyelvkönyvről, amely az első nyomtatásban megjelent kiadványuk. K: Milyen nyelvkönyv az, amiben nincs egyáltalánElolvasom
Barkóczi Balázs – Lehoczki Ádám tisztázza magát az ellene ért vádak alól
Nagy a ramazuri a XV. kerületben is a választások sodrában. Barkóczi maffiázik Lehoczki garázdázik. A Barkóczi Balázs által jegyzett közleményben a DK arról ír, hogy a fideszes polgármesterjelölt munkáltatója aElolvasom
Angolozz.hu
Az angolozz.hu tulajdonosát és vezető fejlesztőjét, Molnár Bertalant kérdeztük arról, hogy miért érdemes az online nyelvtanulás felé fordulniuk azoknak, akik nyelveket szeretnének tanulni. Az online nyelvtanulás egyre népszerűbb világszerte, aminekElolvasom